Novemberben
Letörtek a földből növő csillagok
-megkönnyebbűlt a sír is
ahogy
kihúnytak felőle-
Kék könnyeket zokogott
a oroszlánpár
kiszáradt kútjukba
nyöszörgő fák között
-az Én szemem sem száraz többé-
Illatos rózsáimat rég
korhadó karóra futtattam
-kipusztult alóla
minden mit átölelt-
November van és nem égnek csillagok
Arcomon füstöl a lefolyó dér
-ez már nemcsak a köd játéka-;
Álmodtam azon az éjszakán
Elengedted a kezemet
és felszálltál egy semmibe tartó szerelvényre
Csak roncsok tértek vissza
-Nyüszítve sírtam a sínekre-
Most mintha a szívemet tépném ki
ahogy egyenként vágom el
összefolyó ereinket.
***
Ez a vers talán a legfontosabb számomra az összes közül. Igaz történetek, képek szimbólumain keresztül ez a pár sor mindig felidézi bennem azt az érzést, amit a megírásakor átéltem. A kék könnyeket síró oroszlánpárt megtaláljátok a Festetics kastély parkjában egyébként .(Szerk.: letörölték könnyeiket.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése