(a sorozat előző részei: I.,II.)
Fakó, szürke-hideg vállamon;
Mozdulok és Mozdulsz,
Én elbújok szemedben, kutatok gyémánt könnyek után.
De üres a szemed...Tán eltékozoltad sok évvel ezelőtt,
s kérted a Napot, örökre igya ki... Szárítsa fel maró táncukat.
Vállamra hajtod fejedet, érezlek minden ízemmel,
Érzem, ahogy a tested könyörög tiszta érzelmek iránt.
Oh, bárcsak egy cseppet adhatnék áradó könnyeimből,
hogy legalább most érezz, hogy legalább most fájjon ez a gyönyörűség,
hogy fohászkodj a Naphoz: Add vissza drága kincseim!
- csak egy ezrednyi pillanatra -
érezhetnéd, amit éreztem e hazug-
tiszta, fájó-édes akkori percben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése