És mégis erőt vett rajtam

Ez a vers Dylan Thomas versére akar válasz lenni...saját magamnak. Talán kicsit régi, talán kicsit sok a rím, de szeretem.

És mégis erőt vett rajtam...

És mégis erőt vett rajtam
Lelkem szívó
Vákuum-üresség
Már nincs miért ellenálljak
Rég nem vonzó
A jövő messzeség

Most minden fájdalmam kihúnyt
Idegeim
Bénán lecsüngenek
Az érzés múlt ködébe bújt
Nem tudom így
Még miért lélegzek

Szavak múlnak, mit nem mondott
Elvérző szám-
Néma, fekete lyuk.
Koponyámon eső kopog.
S a rút magány-
Miből már nincs kiút.

[nagash793:Hasadás]


Dylan Thomas:
És nem vesz rajtuk erőt a halál

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Olybá vétetnek majd a pőre holtak,
Mint lakói a szélnek s esti holdnak;
Míg csontvázuk letisztogatva korhad,
Csillag gyúl ki könyökön s lábfejen;
Ki elveszti eszét, majd észre tér,
Ki tengerbe vész, ismét partot ér;
Szeretők halnak, él a szerelem;
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Bár a tenger örvényei alatt
Nyugosznak, holtuk meddő nem marad;
Kínpadra vonva, hol az ín szakad,
S kerékre kötve, meg nem törhetők;
Kezük között kettéhasad a hit,
S orrszarvú bűnök testüket átdöfik;
Minden széthull, de ellenállnak ők;
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Nem hallják immár a sirály jaját
S a parton megtörő hullám zaját;
Hol virág lélegzett, fejét virág
Nem emeli az esős szélbe már;
Bár nincs eszük, s feküsznek mereven,
Lényegük általüt a százszorszépeken,
S nap felé tör, amíg csak a nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.