Arcára fagyott a mosoly,
mert megtudta hol vagyunk és mikor.
Sértve nézett az éjen át...
Volt hiba, elkövettük.
Volt mit, soká szerettük.
Mert mi sem hittük, hogy az árát...
mi fizetjük meg.
Az az endorfinnal telített
idő karcos diafilm csak.
A falra vetített
állóképből merítek...
s lebegő ábránd marad.
Álmában angyalra hajaz.
Örökké pulzáló tavasz
remeg, reszket a karomban.
Hagyom, pedig ébreszteném.
Hisz tudom, mára szíve helyén
csak feltört malacpersely van.
Így fizettem meg.
Az az endorfinnal telített
idő karcos diafilm csak.
A falra vetített
állóképből merítek...
s lebegő ábránd marad.
[A vers szerzője...örök kedvenc.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése