Határsáv

Némán kiáltok a szélnek (mindenki alszik jaj de mélyen alszik)
Hangtalan ordít bennem a keserűség (szétfeszít)
Nem tehetem nem tehetem ki őket ekkora tehernek (ha nem is pusztulnának meghalna bennük valami)
De a mélység magához vonz (aszfaltmágnes)
Hív hív hív engem hív

Most már minden egyszerű (a halálos zűrzavarban rend lett, ó rend lett)
Vegytiszta könny a mocskos földön
Fáj vagy nem fáj? (nem tudom)
Imbolyog a lég körbevesz a süvöltés (szeretem szeretem ahogy tépi a hajam)
Vak minden ablak (nem látnak engem a szegélyen)
Érzem, hogy nem érzem.

Nem szédülök. Vagy igen?
Nem tudom. Dobog a szívem.
Világ-peremen állok lábujjhegyen
Azon elmélkedem
Miért ne szakadjon meg most lélegzetem?

Beomlanak a falak (fel ne ébredjenek)
Zsibbad agyamban a káosz s a rend
Mi legyen velem?
Euklidész tévedett, mikor a szögeket mérte.
Newton is tévedett, mikor az almát kezébe vette.
Mert próbálom, de nem esem le!

Disszonáns-nyöszörgő halott húsgöngyölegekből

Ízleld: pompás éjjeli termék ez
bíborzöld omladéknedvekből szőtt
ragadós aranyfonalak
gargalizálj az életnek nevezett szürke gennyháló
mindennapos hajszájával
s hajszála netalán megakad torkodban
csomókban
összefonódva kitépett csövekkel
felszántott belekkel
térdelj
s fogadd éltető aranysugarakat
csodás meghunyászkodásban
mikor már a kulcscsont roppan
akkor is viseld arisztokratikus csöndességgel
a megaláztatás újabb tűit újabb pengéit
de ne sírj...
nézd ma reggel
füstbe kelt a Nap
betakarni a fájdalmat.
s a legvégén úgyis
a Teljesség marad utoljára.

Reggel

Az ég már a köldökömig ér.
Csésze billeg még ernyedt markomban.
Még alig látok át álmaim fátylán,
De az új napra mosoly csillan:
Talán ma minden görbe újra egyenes lesz.
Jajj, de miért ilyen keserű még mindig
A cukor, mit szeretett kezed teámba tesz?

Isten vacsorája

Zsíros a húsom
megkeseredett hugysárga zsír
tegnap tövig nyomtam belé a (hulla)zsákvarrótűt
mire csontot ért
meggörnyedt elvásott csonkot
ezen röhögtem teli szájjal
szétrepegetett hátbőrcafatokkal
gubóztam be magam
aznap
a felhőkből híg ürülék hullott alá
s az embereken akik
az újságpapír(szemfedél) alatt szunnyadtak
legyek lakmároztak
kivillant az ajaktalan műfogsor a takarók alól
aznap
tövig vágtam a pengét a körmük alá
szaru(koporsó)t faragtam
a zsírevéstől szétrepedt
hártyaszárnyas dögöknek
s vizeletet sírtak
a kirántott szembe vezetett kanülök
aznap
minden megmérettetett
súlyra
és
minőségre
aznap
cuppogott a sok megerjedt szerv
az isteni izzadtságban
aznap
zsigerek folytak le a csatornákba
aznap
megüresedtek a járdaszegélyek
aznap
egy jót zabáltam a nyomorúságból


(Mintha kicsit ki lettem volna készülve idegileg az orvosin... Még nekem is felfordult a gyomrom attól, amit akkoriban írtam. :D)

Vad, fekete éjszaka

Hugh Macdiarmid: A sövény mögött
Szili József fordítása

Vad, fekete éjszaka volt.
s elűztük a sötétet
határtalan nagy fénnyel.
Vad, fekete éjszaka volt,

Mi megbújtunk szívében
de a fagyból csak annyi
ért minket, hogy hevünktől
ne tudjunk megolvadni.

Vad, fekete éjszaka volt,
de a szélrohamok
zúgásán át a szívünk
győzelmesen dobolt.

Vad, fekete éjszaka volt,
s a kerek földből alánk
csak annyi kellett, hogy tudjuk:
létezik a világ.