Várakozó kislány

Ezüstös surrogással markolom ki
Üregükből a párás szemeket
Összegömbölyödöm a sistergő eső alatt.
Játszom kocsányon lógó darabkáikkal.

Egyetlen játékom a csurgó zuhatagban
Meztelen simogatom dédelgetem őket

Selymesek és nyálkásak.Arcomba merednek.
...
Látják a véres-sós folyamot.Üres gödrökből erednek.
...
Látják a görnyedő vállakat.Összeroppanó kulcscsontot.
...
Minden pillanat ezer meg ezer tonna ha nem lehetek Vele.

Órák zsibbadtságának fojtó lehelete.

Fekete esőben szunnyadok ernyedten szorító kezekkel.
Kopognak dobhártyámban.
Mindig akartam,hogy Te legyél az.

Lélegzet

[nagash793: Silent]

Lélegzet

kopogott szememben az eső
mikor érkezett
frissen hasított orgonákat
fektetett lábam elé
a nedves betonra
gyökerestől téptem ki őket
vicsorgó fogakat
hálózó ereket
a város rengett belé
az éjszaka
záp-őrlő-virágszívében
enyém volt minden lila illat
minden esőszagú hajfonat
minden jajsikoly
minden vak emlék
amikor
lezárult a halál
és
kinyitottam a szemem az életre

Újrakelő Hold

[nagash793: at midnight]


Újrakelő Hold

Mikor remegtek az ajkak s
rebbentek a szemek
Felhőbe burkoltak rózsaszín hegyek
Már tudtam hogy nem lehet más
...
Most távol vagyunk
s Én holdkönnyekkel metszem szét
együtt-fogyó sejtjeim
...
Újra pusztulok
Minden messzi percben
Hogy újra kelhessek--
Legjobb szeretnék lenni Neki
Mikor hazatérek Őhozzá
...
Mert az Ő lelke
az Ő teste az én otthonom.

Szféráiban

--Pilla rebben--
Csiklandós porszemek lepik pórusunk
finoman takarva az időtlenségét
[A végtelen van odabenn...Nem is gondolnád...]
S kivájva önnön szemünk
bepaszírozva egy más üregébe
Láthassuk a külön egységét
Az Egy nem-különségét
[s benn a végtelen...a végtelen...]
Szeretett képében a közös buroknak
ezerszer formálja szóvá ajkam
részeinkre bomolva
övé a szem a száj a fül a bőr
a szerv
[kiöntenek a vérerek]
sikamlós gyászába burkolva
ne sértsék tengelyükfordultával
vörös ölelésünk
ez csak a Miénk
s feloldódom a lágyselyem
magzatvízben.
Pilla rebben.
[S a pillanatban az időtlen,a végtelen...]

A szürkeségben

[nagash793:Stigma]

A szürkeségben

Inakba kötözött csuklókkal álltak a huzatban.
Alumíniumbabákat tömködtek szájukba
Mikor már fáradtan rótták a köröket.
Ridegen hasították félbe
Levakart büszkeségüket.
Szálló hajcsomókba burkolt arccal
Belülről nyalták simára szemgödrüket
Utolsó cseppeket keresve.
Elfolytak a szmogba.
Belekapaszkodtak a szelekbe.
S bénultan vánszorogtak
Tátongó falaiba a betontömböknek.
Órákat sírtak száraz szemmel végig
Csak hangtalan sikoltottak
Letépett könyökekig.
Ott álltak aztán a lecsorgó vérben.
Sápadt rózsák álkönnyét kenték szét
Elgyötört pengéken.
Megsimították egymást
A finom bomlásban topogva.
Holnap erősek lesznek.
Holnap széttépik a felhőt
mi rároskadt a roppanó vállakra.