Heldenstod IV.

(a sorozat előző részei: I.,II.,III.)

Apró mécses lobogott a szobában. Halkan figyelt, mint aki éppen melegíteni készül: fel-felkapaszkodott édes lángja. Látogatóba jöttem Hozzád. Elloptam a pillanatot. mosolyt az almáktól, simogatást a meleg szellőktől, szelíd napot könnyek szárítására. Az apró mécses szuszogott és vele együtt Ő is. Hozzábújtam, de már nem tudtam hinni. Hozzá, de féltem bízni. Ő aludt, éreztem lassú méreg kavarog testében, s arra vár, csókjával pusztítson el engem is. Megsimogattam édes fejét, könnyeim- keserű patakok, csurogtak le. S a mécses elaludt.

Temető vagy

Nagy László: Temető vagy

Rosszaságod kőhöz
vágta fejemet,
lelked nádasában
füttyöm elveszett.

Napjaimat nyelted,
aranypénzeket,
csókot, ifjuságot
ajkad eltemet.

Szemeid örökké
fenn tündöklenek,
fogaid villognak,
fehér sírkövek.